- Az Ifjúsági Házban jelen információink szerint meg lehet oldani, hogy ingyenes legyen a rendezvény, és nem kellene terembérletet fizetni, ugyanis a találkozót szerepeltethetnénk úgy a programban, mint az informatikai klub nyílt napját. Valószínű, hogy szombaton is meg lehetne tartani a rendezvényt. Céldátumként augusztus 27-ét jelöltük meg.
- A Pepita Macskát is meglátogattuk, és itt sem kell terembérletet fizetni. Kaptunk egy ötletet a szervezőktől, miszerint érdemes lenne olyan időpontban megtartani a rendezvényt, amikor középiskolás osztályokat – tanáraikon keresztül – meg lehetne hívni, így biztosítva egy nagyobb közönséget. Itt a céldátum egy pénteki nap, szeptember 9.
- Mivel mindkét helyen terembérlet nélkül tudnánk megoldani a találkozót, így felmerült az az ötlet, hogy akár mindkét lehetőséget ki lehetne használni. Ez azt jelentené, hogy augusztus 27-én az IH-ban lennének a szakmaibb jellegű és nem csak szentesi előadókkal megszervezett előadások, míg szeptember 9-én a Pepita Macskában tartanánk olyan előadásokat, amely a középiskolás korosztály számára jobban követhető.
A két alkalmas megoldással kapcsolatos véleményeket várjuk a kommentek között :-)