2011.03.16.

Ezen a napon az előző héten megbeszélteknek megfelelően felkerestük az Ifjúsági Ház és a Pepita Macska szervező munkatársait.

  1. Az Ifjúsági Házban jelen információink szerint meg lehet oldani, hogy ingyenes legyen a rendezvény, és nem kellene terembérletet fizetni, ugyanis a találkozót szerepeltethetnénk úgy a programban, mint az informatikai klub nyílt napját. Valószínű, hogy szombaton is meg lehetne tartani a rendezvényt. Céldátumként augusztus 27-ét jelöltük meg.
  2. A Pepita Macskát is meglátogattuk, és itt sem kell terembérletet fizetni. Kaptunk egy ötletet a szervezőktől, miszerint érdemes lenne olyan időpontban megtartani a rendezvényt, amikor középiskolás osztályokat – tanáraikon keresztül – meg lehetne hívni, így biztosítva egy nagyobb közönséget. Itt a céldátum egy pénteki nap, szeptember 9.
  3. Mivel mindkét helyen terembérlet nélkül tudnánk megoldani a találkozót, így felmerült az az ötlet, hogy akár mindkét lehetőséget ki lehetne használni. Ez azt jelentené, hogy augusztus 27-én az IH-ban lennének a szakmaibb jellegű és nem csak szentesi előadókkal megszervezett előadások, míg szeptember 9-én a Pepita Macskában tartanánk olyan előadásokat, amely a középiskolás korosztály számára jobban követhető.

A két alkalmas megoldással kapcsolatos véleményeket várjuk a kommentek között :-)

13 megjegyzés:

Csiszár Ádám írta...

A szeptember 1.-ei sulikezdés miatt néhányunknak kieshet az utóbbi dátum (szept. 9), mert hát suli van :) Én pl. Pest-Szentes között fogok utazgatni (ha minden igaz).
Amúgy meg remek, örülök, hogy halad a dolog.

Varga Sándor írta...

Nekem az 5 év egyetem alatt egyszer sem volt pénteken órám. Ezért is jó, hogy két alkalom van, így talán egyikre biztos könnyen eljut az ember. Viszont, ha a második napon a középiskolás korosztály a célközönség, akkor a suli miatt délután lehet csak előadásokat tartani. Nem lehetne akkor ez a második alkalom tuti hétvége?

Kapitány írta...

A péntek délelőttben éppen az lenne a jó, hogy a szervező csaj szerint ilyenkor be lehetne szervezni a pollákos osztályokat az infótanárok vezetésével. Délután viszont nem nagyon jönnének szervezetten, ui. akkorra már lejárt a munkaidő :-)

Névtelen írta...

Jött valami visszajelzés a JF-től vagy a Digital Reality-től? Nagy a pangás....:)

Feri

The BitBrain írta...

A DR-től kaptunk visszajelzést, Ha minden jól megy, Toderás Jani nem látja akadályát annak, hogy eljöjjön.

Varga Sándor írta...

Szuper!

Köszi az intézkedést.

The BitBrain írta...

Ma jelzett vissza Aldyr (dr. Berke Szilár) is, aki a Black Hole-nál volt történetíró. Ő nem ígéri biztosra, épp az előtte való napokban (aug 25-26) lesz egy konferenciája.
Viszont ígért interjút ezzel kapcsolatban, amit meg az augusztusi AKF-be bele lehet tenni. :)

Egyébként szívesen, nincs mit! ;)

Varga Sándor írta...

Helló!

Nem akarom szétoffolni, de május 13-án GDF lesz Budapesten.
Hallottatok már róla?

Kapitány írta...

Sajnos nem lesz GDF, elmarad... Majd talán ősszel megszervezik.

Varga Sándor írta...

Hm, ok! Köszi!
Sehol nem találtam ilyen infót.

Kapitány írta...

Nemrég jelent meg a hír:

http://gdf2011.web4.hu/cikk/gdf-2011-osszel-talalkozunk

Varga Sándor írta...

Sziasztok!

Bocs, kicsit eltűntem. Nem vesztem el, csak egészségügyi problémákkal küszködöm. A térdem újra kell műteni, május 30-án :(
Egyenlőre nem tudom, mikor tudok menni megbeszélésre, jó lenne, ha addig tartanátok a frontot.

Sanyi

Kapitány írta...

Ez rossz hír, sajnos :-(
Jobbulást kívánok!

Megjegyzés küldése